Őszi felvételi 2021

Bemutatjuk a 2021-es Őszi Felvételink újonnan felvettjeit.

Ádám Eszter

Ádám Eszter vagyok, elsőéves joghallgató. Amint tudomást szereztem a szakkollégiumok létezéséről, tudtam, hogy egyetemi éveim alatt szeretnék majd egynek a tagja lenni. Már gimnazista koromban aktívan kerestem olyan klubokat, szakköröket, ahol hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhettem meg, akikkel érdemlegesen megvitathattam a gondolataimat, ötleteimet, miközben tovább halmozhattam a tudásomat a számomra fontos területeken. Remélem, bibósnak lenni is hasonló élmény lesz!

Jelenleg még nemigen köteleződtem el a jog bármelyik irányzata mellett, a lehető legnyitottabban szeretnék hozzáállni, nehogy elmulasszam a hozzám leginkább illőt.

Számtalan érdeklődési köröm van, a hangyafarmoktól kezdve a longboardozásig minden. De a meghatározóbbak azok az epika olvasás, a fantasy világ építés és a festés. 

Derzsi Sándor

Derzsi Sándor vagyok, elsőéves joghallgató. A Bibóról már gimnazistaként is sokat hallottam, de a szakkolégiumba történő jelentezéshez az inspirációt elsősorban az egyetemi környezet adta. Célom, hogy a szakkollégium közösségén belül megtaláljam azt a közeget, ahol tudásom és érdeklődéseim elmélyítése mellett támogatásra, ötleteim megvalósítására és inkubálására lelhetek. Eddigi tapasztalataim alapján kifejezetten érdekel az informatikai és a gazdasági jog, habár elsőévesként még nem volt lehetőségem az összes szakirányt megismerni.

Mondhatni kisgyerekkorom óta a számítógépes világ rabja vagyok: akár az 1994-es Warcraft játéksorozatról, akár a cetlikre kiírt csalásokról az Age of Empires 2-ben órákat tudnék mesélni. Szabadidőmben szívesen foglalkozom informatikai kérdésekkel, de a zene és a társasjátékok is ugyanúgy részét képzik mindennapjaimnak.

Hancz Máté 

Hancz Máté vagyok, elsőéves politológus hallgató. Mindig is érdekelt a politika, és a rendszerváltás kapcsán sok cikkben, dokumentumfilmben és tanulmányban találkoztam már a Bibó nevével még középiskolás éveim alatt. Mikor eldöntöttem hogy az ELTE politológia szakára fogok jelentkezni, nem volt kérdés hogy megpróbálok majd bejutni ebbe a neves szakkollégiumba is. Mióta Budapesten vagyok,  megtanultam milyen meghatározó tud lenni egy közösség, így hát jelentkeztem a Bibóba. Meglepetésként ért amikor felvettek, remélem rászolgálok majd.

Szabadidőmben szeretek olvasni, filmeket és sorozatokat nézni, zenét hallgatni és moziba járni, valamint új embereket megismerni. Minden téma érdekel, és mindig nyitott vagyok az újdonságokra.

Jaitl Dorka Krisztina

Jaitl Dorka Krisztina vagyok elsőéves joghallgató. Már az egyetem választás során számításba vettem a Bibó szakkollégiumot és reménykedtem, hogy felvételt is nyerhetek oda. Úgy néz ki ez sikerült . A fő ok amiért Bibós szerettem volna lenni, az az, hogy az egyetemre is egy olyan mottóval érkeztem ami alapján ezt az 5 évet teljesíteni szeretném. “Nem túlélek, hanem teljesítek”. Ehhez a gondolkodásmódhoz elengedhetetlen egy olyan közösség amely a legkülönfélébb perspektívákból tudja bemutatni nekem a világot.  Ezt a közösséget pedig a Bibósokban látom.

Szabadidőmben vonattal és egy rollerrel a vállamon járom az országot, vita és szónokversenyeken veszek részt és természetesen egy jó beszélgetésért még a világ végére is elmennék.

Kiss Dóra

Kiss Dóra vagyok elsőéves jogász hallgató. A Bibó István Szakkollégiumba való jelentkezésem motivációja eleinte csupán annyi volt, hogy nővérem példáján láttam, mennyi pluszt tud adni egy szakkollégium szakmailag és közösségileg is. Ez a hozzáállásom a felvételi táborban változott meg igazán, amikor is megismerhettem a Felvételi Bizottságot és a megtapasztalhattam egy kicsit a bibós életérzést is. Ekkor vált számomra egyértelművé, hogy én nem csak egy szakkollégium, hanem a Bibó tagja szeretnék lenni. Nagyon várom már a következő 5 évet, amit ebben a különleges közösségben tölthetek!

Szabadidőmben szeretek olvasni és zenét hallgatni. Legjobban egy hosszú séta vagy futás a természetben kapcsol ki. Ezenkívül érdekelnek a különböző nyelvek, kultúrák és álláspontok. Érdekesnek találok más és más véleményeket és azoknak az okát megismerni.  

Le Julianna Phuonglinh 

Le Julianna Phuonglinh vagyok, elsőéves joghallgató. Gimnáziumi éveim során hallottam először a Bibóról, már akkor is úgy gondoltam, hogy egy nagyszerű hely, tele lehetőségekkel. Nagyon örülök, hogy idén felvételt nyertem ide, hiszen mindig is egy ilyen motiváló és összetartó közösségben képzeltem el az egyetemi éveimet. 

A jövőmet illetően még nem vagyok biztos abban, hogy mivel szeretnék foglalkozni, ugyanakkor jelenleg a jog elméleti oldala, valamint az emberi jogok foglalkoztatnak leginkább

Szenvedélyem a matematika és az irodalom, szabadidőmben, ha tehetem verseket/slam poetry-t írok vagy olvasok.

Nagy Bálint Kristóf

Nagy Bálint Kristóf vagyok, elsőéves jogászhallgató. Már a középiskolai éveim alatt megfogalmazódott bennem az, hogy az ELTE ÁJK-ra jönnék jogot tanulni, és azt is eldöntöttem, hogy szívesen lennék az ország egyik legnívósabb jogász-politológus szakkollégiumának, a Bibónak is a tagja. A szakkollégiumi jelentkezéshez további motivációt adott, hogy a szeptember eleji Orientációs Napok keretein belül beszélgethettem a szakkollégium tagjaival, akiktől teljesebb képet kaptam a bibós létről.

Azért csatlakoztam a szakkollégiumhoz, mert szeretnék egy olyan közösség része lenni, amely segítene jogi tanulmányaimból a lehető legtöbbet kihozni, magas szakmaisága pedig segítene abban, hogy saját eljövendő jogi ismereteimet kiemelkedő szintre emelhessem.

Bár elsőévesként egyelőre még nem döntöttem el, hogy milyen irányba orientálódnék a jog világában, eddig a nemzetközi jog vonala kezdett el érdekelni. Ennek ellenére nyitott vagyok mindenre, ami az orientációt illeti, bízom abban, hogy a Bibó szakkollégiumi tagság is segítséget tud majd nyújtani a későbbi pályaválasztásom szempontjából.

Rupnik János

Rupnik János vagyok, másodéves joghallgató.

Úgy érzem, nagyon jó döntést hoztam, amikor ezt a szakot válaszottam, mivel az eddigi egyetemi tanulmányaim izgalmasnak és teljes mértékben az érdeklődési körömbe illőnek bizonyultak, különös tekintettel a közjogra.

Többek között ez a pozitív élmény ösztönzött arra, hogy jelentkezzek a Bibóba, és ezzel egy olyan szakmai közösség része legyek, ami lehetőséget ad a tudásom elmélyítésére, bővítésére.

Örülök, és megtisztelő, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek!

Vörös Emese Hargita

Vörös Emese Hargitának hívnak, az ismerőseim Hargitának szólítanak. Idén kezdtem meg tanulmányait a jogász szakon, illetve a Mathias Corvinus Collegium tehetségnevelő képzésében. Továbbtanulási választásom egyértelmű volt, hiszen mindig is tudtam, hogy a társadalom egészével szeretnék foglalkozni. Az egyetemen leginkább a római joggal szimpatizálok, de “hozzá még alig sem értőként” az ÚNKP keretein belül már a polgári és az agrárjogot is érdekesnek találom.

Az eddigi életem túlnyomórészt a magyar nyelvben és a történelemben való aktív elmélyülés tette ki többek között anyanyelvhasználati, problémamegoldó, és kutatási versenyeken, projekteken keresztül – hogy példaként említsem OKTV-n nyelvtanból 2., irodalomból 13., majd 4. helyezést értem el. Emellett a másik fontos terület számomra a zene. Ezt a Magyar Rádió Gyermekkórusának hajdani tagjaként egy örök szerelemnek érzem, bármikor szebbé teszi napjaimat egy a klasszikustól retrón át a modernig terjedő dallam. További hobbijaimnak tekintem a barátokkal töltött társas estéket, a filós könyveket, az úszást, az alvást. Emellett bárkit szívesen meggyőzök arról, miért az egyik legszórakoztatóbb tevékenység a koreai drámák nézése.

A Bibóba azért jelentkeztem, mert szerettem volna megismerkedni és együtt dolgozni korombeliekkel, illetve minél szélesebb körű és alapos, egyetemi tananyagon túlmutató tudást szerezni. Már a felvételi tábor meggyőzött arról, hogy tartalmas és szórakoztató eszmecserékre számíthatok. Izgatottan várom a bibós lét minden pillanatát!

Zelei Róza

Zelei Róza vagyok, másodéves joghallgató. Kicsit hirtelen ötlet által vezérelve jelentkeztem a Bibóba, de annál nagyobb öröm volt megtudni, hogy felvettek. Karantén-generációs egyetemistaként nagyon várom, hogy egy új közösség része lehessek és elmondhassam magamról, hogy nem pocsékoltam el az egyetemi éveimet. Nem kisebb nyomást helyezek az intézményre, mint azt, hogy elkormányozzon az életcélom felé (legalábbis szakmai szempontból), de ha nem így történik, akkor is biztos vagyok benne, hogy megérte bekerülni. 

Szabadidőmben leginkább olvasni szeretek és ezzel a szokásommal igyekszem még a legelfoglaltabb időszakaimban sem felhagyni. Ha ez nem sikerül, mindig kéznél van a netflix applikáció. Úgyszintén szeretek a barátaimmal végtelenhosszú beszélgetéseket tartani az élet nagy kérdéseiről vagy éppen arról, hogy ki milyen kincseket talált az astoriai humanában.