2019.12.10.
Ismerd meg újonnan felvettjeinket! 1/2
Illusztráció: Ismerd meg újonnan felvettjeinket! 1/2

Október 23-án tizenegy új taggal bővült közösségünk. Az újonnan felvettek elkezdték megismerni a Bibót, látogatják első kurzusaikat és többen be is költöztek a Ménesi útra. Kétrészes sorozatunkban új tagjaink röviden bemutatkoznak, mesélnek a motivációikról, amely jelentkezésre sarkallta őket és első élményeikről is beszámolnak.

Renner Anna

Renner Anna vagyok, elsőéves joghallgató. Nagyon izgalmasnak tartom a szakkollégista életet, hiszen minden egyesül benne ami érdekel. 
A Bibó mindhárom alappillére közel áll hozzám: a szakmaiság elengedhetetlen a fejlődésünkhöz, a közösség megteremti a lehetőséget ahhoz, hogy emberileg is sokat tanuljak, a társadalmi felelősségvállalás pedig már régóta fontos szerepet játszik az életemben. 
Szabadidőmben újraélesztést oktatok, állandóan színházba járok és nem utolsó sorban nagyokat eszem a családommal. Szeretek szervezkedni, sokat beszélni és mindenben kipróbálni magam. Közel áll hozzám a zene (sokáig hegedültem) és a tánc, alapfokú modern jazz-balett vizsgát is szereztem. Szeretném megragadni a szakkolis lehetőségeket, emellett azon dolgozni, hogy a Bibó továbbra is ilyen király hely legyen!

Vörös Dominik

Vörös Dominik vagyok, másodéves joghallgató. Már első évben nagyon szimpatikus volt a Bibó, mivel egy nagyon összetartó és szerető közösségnek tűnt, emellett tudtam hogy szakmailag is egy óriási pluszt jelent. 
Az itt töltött első hónapomban még többet is kaptam, mint vártam, belülről is megtapasztaltam, hogy milyen jódolog egy olyan közösség tagjának lenni, mint a Bibó. A kollégiumunknál szebb helyet lakhatásra pedig el sem tudnék képzelni. 
Engem az egyetemen elsősorban a közjogi tárgyak érdekelnek, azon belül is az alkotmány- és a nemzetközi jog. A diploma megszerzése után legszívesebben valamilyen közéleti szerepet vállalnék.
Fun factek rólam: gyakrabban járok KFC-be mint egyetemre, van egy Domino nevű kutyám és imádom a Star Warst.

Hajas T. Boldizsár

Hajas Tamás Boldizsár vagyok, 2018 óta hallgató ELTE-ÁJK-n és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban. Érdeklődöm az alternatív vitarendezési módszerek, különösen a mediáció iránt: 2019 tavaszán 14th ICC Commercial Mediation Competition hatodik helyezettjei lettünk egyetemi csapatunkkal, majd első helyezést értem el az ELSA-MOKK alternatív vitarendezési versenyén. Idén felkészítést vállaltam az ICC versenyére. Angolul és franciául beszélek, az utóbbi nyelv fejlesztésén aktívan dolgozom. A jogban leginkább a nemzetközi irányok vonzanak (Nemzetközi jog, Uniós jog). 
A Bibó István Szakkollégiumba azért jelentkeztem, mert letisztult bennem a szándék, hogy a jogászi szakmát hivatásomként szeretném művelni. Úgy éreztem, ezt egy olyan fókuszált, nagymúltú közösség, mint a Bibó, tudja a leginkább elősegíteni. 
Várakozásaim egyelőre beigazolódni látszanak: élvezem, hogy egyre több elhivatott hallgatótársamat ismerhetem meg. Habár még nem veszek részt kurzusokon, már most úgy érzem sokat tanultam. Lassan barátságok születnek, s egyre inkább fejlesztjük egymást, közösségként.

Puska Kristóf

Puska Kristóf vagyok, elsőéves joghallgató. Az egyetem első pár hetében fogalmam sem volt arról, hogy milyen tanulmányi körök vannak, mik a lehetőségeim és a szakkollégiumok nagy részével is csak akkor ismerkedtem meg. Tulajdonképpen a Bibó volt az egyetlen, amiről már korábban is többet hallottam, illetve különösen vonzó volt. Egyáltalán nem gondoltam volna viszont, hogy már elsőévesként bekerülhetek, úgyhogy óriási büszkeség volt, amikor másoknak meséltem róla. 
Bár nem költöztem be a kollégiumba, de így is szinte minden nap bent vagyok, mert mindig találunk a tanulás mellett, valami programot legyen az foci vagy közös meccsnézés. Az első hónap mozgalmas volt, részt vettünk számos bulin, kipróbáltuk az új focipályát, megismerhettük a közösséget és egy biztos, ezt soha nem akartam volna kihagyni. 
A Bibóban töltött éveim alatt az a célom, hogy hasznos tagja legyek a közösségnek és hogy versenyeken vegyek részt, amivel öregbíthetem a kollégium hírnevét, hogy mások is minél többen megismerjék, hogy mi is pontosan a Bibó István Szakkollégium. 
 

Vajda Luca

Vajda Luca Csenge vagyok, elsőéves joghallgató. Eddigi életem során volt szerencsém megtartó és lelkes közösségek tagjának lenni, így a szakmaiság mellett én elsősorban a közösségi ereje miatt jelentkeztem a Bibóba. 
Csongrád megyében aktív résztvevője voltam egy civil szervezetnek és több civil kezdeményezésnek, ezért a szakkoli társadalmi felelősségvállalásban játszott szerepe nekem nagyon megkapó volt, remélem ennek én is oszlopos és értékes tagja leszek majd. 
Személyiségemet meghatározó, hogy kiskorom óta tájfutok, így időm tetemes részét töltöm erdőben, legtöbbször turisták által nem látogatott terepeken. Imádom a rockoperákat, a fekete humort és a népi kultúrákat, illetve elkötelezett fogyasztója vagyok a vajdasági ételeknek és a szekszárdi boroknak.

Dénes Kornél

Dénes Kornél vagyok, elsőéves politológus hallgató. Azért jelentkeztem a Bibóban, hogy egy erős és inspiráló közösségben tudjak szakmailag fejlődni. De nem csak a szakmaiság motivált, hanem a társadalmi felelősségvállalás iránt érzett motivációm is. Remélem személyiségemmel és látásmódommal sokat tudok majd adni a közösségnek.