A Szabó Kálmán Tehetségprogramot (SZKTP) 2012-ben alapította a Rajk Szakkollégium. Célja, hogy olyan középiskolás diákokat segítsen hozzá a továbbtanuláshoz, akik anyagi nehézségek miatt egyébként elesnének ettől a lehetőségtől. A Program olyan végzős középiskolásoknak szól, akik kimagasló tanulmányi eredményekkel rendelkeznek és Budapesten szeretnének továbbtanulni. Az SZKTP alapítása óta több tucatnyi diák továbbtanulását tette lehetővé a Budapesti Corvinus Egyetemen. 2019-ben Szakkollégiumunk is csatlakozott a Program szervezőihez, így a 2020-as tanévtől kezdődően immár az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (jogász vagy politikatudományok BA szakra) továbbtanulni vágyó középiskolások jelentkezését is várja a Program.

A programba bekerült diákok az első egyetemi évükben félévente 350, illetve 500 ezer forint ösztöndíjat kapnak attól függően, hogy állami ösztöndíjas vagy önköltséges formában végzik tanulmányaikat. A támogatás célja a diákok budapesti megélhetési költségeinek finanszírozása. Ezen kívül segítünk nekik az érettségire és vizsgákra való felkészülésben, továbbá személyes mentorálással segítjük az egyetemi eligazodást.
Bővebben itt olvashatsz a Szabó Kálmán Tehetségprogramról: https://szabokalmanprogram.hu
Az SZKTP olyan összetartó közösség, amelyre a kálmánkák egyetemi tanulmányaik során bármikor hagyatkozhatnak.