Műhelyvezetés:
- Dr. Kecső Gábor
- Dr. Kukorelli István
- Dr. Mécs János Elek
Mentorok:
- Vörös Emese Hargita
- Lepsényi Gabriella
A Közjogi Műhelyben a kurzusainkat és a tagok szakmai íveit elsősorban olyan jogágakban felmerülő témákra építjük, amelyek középpontjában az egyén és az állam, állami szervek viszonya áll.
Itt találkozhattok tehát alkotmányjogi, közigazgatási jogi, pénzügyi jogi kurzusokkal, illetve olyan jogterületekkel, amelyek a közjog és a magánjog határterületén találhatók. Utóbbira jó példa a korábban futó GDPR-kurzus, de a klasszikus közjogi területeken korábban szerveztünk – a teljesség igénye nélkül – például angol nyelvű összehasonlító alkotmányjogi kurzust, választójogi órát, alkotmánybírósági esetjogi kurzust az AB munkatársaival, adatvédelmi és a közérdekű adatok nyilvánosságával foglalkozó órát, valamint sajtójogi kurzust is.