Felvételi

A Bibó István Szakkollégium felvételt hirdet a 2019/2020-as tanév tavaszi félévére nappali tagozatos, első- és másodéves jogász és politikatudományok BA szakos hallgatók számára.

A felvételi eljárásra 2020. március 9. 23:59-ig e-mailben lehet jelentkezni egy amerikai típusú fényképes önéletrajz és egy kötetlen stílusú bemutatkozó esszé elküldésével a bibofb@gmail.com címre. Kérjük, a kapcsolattartás megkönnyítése érdekében a telefonszámodat mindenképp tüntesd fel az önéletrajzodon, illetve az e-mailben jelöld meg, melyik napon (március 10. vagy 11.) szeretnél részt venni az írásbeli fordulón.

Az eljárás

A felvételi eljárás három részből áll: az írásbeli, illetve a szóbeli fordulóból és a Felvételi Bizottsággal történő kötetlen beszélgetésből (“tízperces” forduló).

Írásbeli forduló

Az írásbeli feladat megírására 2020. március 10-én és 11-én, kedden és szerdán lesz lehetőség. Az feladatsor elsősorban a logikai, érveléstechnikai, szövegértési és szövegalkotási készségeket méri. A korábbi félévek mintafeladatsorait itt érhetitek el.

Szóbeli forduló

A második, szóbeli fordulóban a felvételi eljárásban való közreműködésre felkért három oktatóból álló Oktatói Bizottsággal beszélget a felvételiző. Ehhez a forduló előtt rendelkezésre bocsátjuk az oktatók által javasolt tanulmányokat, melyek közül a felvételiző tetszése szerint választhat.

A szóbeli forduló teljesítésére is két időpontot biztosítunk a 2020. március 16-i héten. A pontos időpontról az eseményben, illetve e-mailben adunk tájékoztatást. A tanulmányok kínálata szintén e-mailben kerül közzétételre.

A második fordulót követő hétvégén, 2020. március 21-22-én felvételi tábort tartunk, melynek célja, hogy a Felvételi Bizottság és a Szakkollégium közössége jobban megismerhesse a jelentkezőket. A táborra vitakörökkel, játékos feladatokkal és közösségi programokkal készülünk.

Tízperces forduló

A felvételi harmadik fordulója egy beszélgetés a Felvételi Bizottsággal a Szakkollégium nyilvánossága előtt, amelyre 2020. március 24-én kerül sor.

A felvételi eljárás befejezésekor a három forduló során kapott pontok összege alapján dől el, hogy kiket köszönthetünk a Szakkollégium új tagjaiként.

A felvételi eljárás aktualitásairól, így az esetleges időpont- és helyszínváltozásokról a felvételi eljárás hivatalos Facebook-eseményénél adunk tájékoztatást.

Kérdés esetén keressetek minket emailben (bibofb@gmail.com), illetve látogassatok el a Gyakran Ismételt Kérdésekhez!