Atanaszov Hedvig

Atanaszov Hédi vagyok, elsőéves joghallgató. Budapesten nőttem fel, majd a családommal az agglomerációba, Pomázra költöztünk. Azóta ott élek, de a szívem örökké budapesti marad a kertvárosba „száműzve”.
Már 10 évesen kitaláltam, hogy jogász szeretnék lenni, azonban akkor még inkább az elképzelés, amit a jogászok a fejemben megtestesítettek, vonzott. Tetszett a magabiztos, mindenre kész válasszal rendelkező ügyvédek gondolata a félénk alsós énemnek. Később végül hosszas dilemmázás után úgy döntöttem, hogy az ELTE jogon kezdem meg az egyetemi tanulmányaimat és az egyik legjobb döntésnek bizonyult. A Bibóban is eleinte az elképzelés, a szakkollégiumról alkotott kép vonzott, azonban a felvételi alatt és a bekerülést követően jöttem rá, hogy valójában jobban idetartozom, mint gondoltam.
A szabadidőmet szeretem a barátommal, a barátaimmal és a családommal tölteni, ugyanakkor szívesen vagyok egyedül is. Ha éppen nem tanulok, akkor szívesen jógázom, táncolok – főleg salsát – vagy olvasok.
Gondos Jázmin

Gondos Jázmin vagyok, elsőéves joghallgató. Gyerekkorom óta tudom, hogy jogot szeretnék tanulni. Mióta ez a vágyam teljesült, az új célom az lett, hogy minél alaposabb tudásom legyen, mikor elvégzem az egyetemet, illetve megtaláljam a számomra legérdekesebb területét a jognak, ami nem lesz egyszerű, mert szinte bármi iránt tudok érdeklődni és lelkesedni.
A Bibóba amiatt jelentkeztem, mert úgy érzem, hogy segíteni fog ennek az elérésben, továbbá nagyon szerettem volna egy összetartó, támogató és inspiráló közösség részese lenni. Szimpatikus volt, hogy nagy hangsúlyt fektet a szakkollégium a társadalmi felelősségvállalásra, mert úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb eleme annak, hogy szociálisan érzékeny és felelősségteljes ember válhasson valakiből.
Szabadidőmben szeretek nyelveket tanulni, klasszikus regényeket olvasni és zongorázni. Sokféle sportot űztem, de pár éve a légtornánál állapodtam meg, amit az egyetem alatt sem hagytam abba.
A szemináriumi bemutató során az egyik bibós arra a kérdésre, hogy mit adott neki a szakkollégium, azt válaszolta, hogy ,,mindent”. Izgatottan várom az elkövetkezendő időszakot, mert biztos vagyok benne, hogy egészen más élmény lesz így az egyetem, hogy bibósnak mondhatom magam.
Pintér Dániel

Pintér Dániel vagyok, elsőéves joghallgató. Az, hogy az ELTE jogász képzését választottam, nem egy hirtelen döntés, hanem egy régóta elképzelt vízió eredménye volt. Ennek keretein belül tudtam, hogy a jog területe valamelyest zsákba macska lesz, hiszen ezzel a területettel középiskolai tanulmányaim során nem találkoztam. Ez a kockáztatás azonban az első sikeres félév után kijelenthetem, hogy bejött.
Olyannyira bevált, hogy tavasszal már úgy éreztem, nem volna alaptalan megmérettetnem magam a Bibó felvételi eljárása során. Jelentkezésem motivációjául szolgált, hogy kifejezetten szándékomban állt egy összetartó, motiváló és szakmailag is kiváló közeg része lenni. Most pedig, felvételemet követően több, mint izgatottan várom az előttem álló bibós éveket!
Ami az érdeklődési körömet illeti, szabadidőmben szívesen olvasok első sorban történelmi/földrajzi témákban, játszom stratégiai videójátékokkal, illetve nézek különböző sportokat. Különösen érdekel a kisebbségek, illetve kisebbségi nyelvek helyzete, jelenleg a jog területén belül ez hangzik számomra a legizgalmasabbnak, noha tanulni még nem volt alkalmam.
Steinhauer Botond Béla

Steinhauer Botond Béla vagyok, jelenleg második évemet töltöm a jogi karon.
Középiskolás éveim alatt egyedül a történelem iránt éreztem teljes elhivatottságot és szeretetet, csak végzősként kezdett el motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy jogot szeretnék tanulni majd az egyetemen, így kötöttem végül ki az ELTE jogi karán. Az első egyetemi évemet éppen ezért a felfedezés, a joggal való ismerkedés, majd szerelembeesés jellemezte. Magával ragadott a jog sokrétűsége, mindent keresztülszövő jelenléte és komplexitása. Emlékszem, valósággal letaglózott, amikor először hallottam a rómaiak eljárásjogi vagy kötelmi jogi szabályairól. Egyszerűen bámulatba ejtett – és ejt mindmáig – a jog ilyen évezredekre visszamenő jelenléte és aprólékosan kidolgozott, bonyolult, ám messzemenően logikus és következetes rendszere.
A Bibó István Szakkollégiumról elsőévesként hallottam először. Többször jártak szemináriumi óráimon bibós diákok, akik lelkesen és őszintén meséltek a bibós életről és lehetőségekről. Ezen beszámolók már akkor kedvező benyomással voltak rám, azonban ekkor még nagyon nem találtam vagy láttam a helyem sem az egyetemen, sem a jog világában, így
nem éreztem magam szakkollégiumba illőnek. Mindez megváltozott másodéves koromra.
Most kifejezetten úgy érzem, szükségem lenne valami „pluszra” az egyetem mellett mind szakmai, mind közösségi szempontból.
Szabadidőmben nagyon sok időt töltök a barátaimmal. Sokat kirándulunk, programozunk vagy társasjátékozunk együtt. A társasozás az egyik nagy szerelmem is egyben. Imádom a színes fafigurákat („meeple”) a kezembe ragadni és önfeledten masírozni a legkülönfélébb játéktáblákon, kalandozni, építeni vagy épp legyőzni a játszótársaim. De a lényeg persze az együtt eltöltött idő. Emellett teniszezem most már lassan tíz éve, amit szintén nagyon szeretek és igazán élvezek. Táskámban pedig két dolognak mindig van helye: egy könyvnek és a fejhallgatómnak. Az olvasás és a zenehallgatás legkedveltebb és leggyakoribb időtöltéseim.
Szabó Anna

Szabó Anna vagyok, elsőéves joghallgató. Szalacson lakom, az ezer pince falujában, ami a Partiumban fekszik. Ősszel költöztem Budapestre, hogy megkezdjem a jogi tanulmányaimat, ami eddig egy kellemes élmény. Azért jelentkeztem a Bibóba, mert szerettem volna az Egyetem téren kívül is fejlődni és a hallgatók tengerében egy közösséghez tartozni.
Egyetem előtt kihagytam egy évet, amit önkénteskedéssel és utazással töltöttem. Az érettségi bizonyítványomat egy japán városban, Karuizawaban szereztem, ahova United World Colleges ösztöndíjjal volt lehetőségem két évre kiköltözni. Kint volt lehetőségem egy multikulturális közegben rengeteg mindenben kipróbálni magam: túráztam, szakköröket vezettem, podcasttel foglalkoztam és ami pályaorientáció szempontjából a leghasznosabbnak bizonyult: kutathattam is.
Szabadidőnben szeretem elsősorban a szeretteim társaságát élvezni (néha lyukat beszélni a hasukba). Rajongok a racionális vitáért, azon belül is a kedvenc vitaformátumom a Karl Popperről elnevezett. Érdekel a közélet, a világpolitika, idegen kultúrák megismerése és tipikusan lányos vagy feminista témák. A kedvenc olvasmányaim pedig általában ismeretterjesztők, de sosem bánom meg, ha a szépirodalomból csipegetek.