Ismerd meg a tavaszi eljárás felvettjeit!

Bálint Benedek vagyok másodéves joghallgató. Sokáig bizonytalan volt számomra, hogy milyen területen szeretnék továbbtanulni, érdekelt az újságírás és a közélet is. Végül az érettségi közeledtével a jogot választottam. Ezt a döntést egyáltalán nem bántam meg, úgy érzem olyan sokrétű tudásra tehetek szert, ami az élet minden területén hasznos lesz. Eddig a közjog keltette fel leginkább az érdeklődésemet. 

Mint sokan mások a Bibóról már középiskolai tanulmányaim során hallottam, majd egyetemen is egyre többet. Szerettem volna én is egy ilyen inspiráló közösség tagja lenni, ahol mélyebb ismertekkel és számtalan élménnyel gazdagodhatok. 

Mindezek mellet fontos számomra az önkifejezés, szeretek fotózni és a novellákat írni és végül, de nem utolsósorban nagy filmrajongó vagyok, mindig kapható vagyok egy filmes programra majd hosszan megbeszélni a látottakat. 

A nevem Doncseva Anna Krisztina, Kriszti. Második éve hallgatok jogot az ÁJK-n, a Bibóról már az első tanítási napomon hallottam, akkor leginkább a szakmai része ragadott meg, a lehetőség arra, hogy az egyetemi tárgyakon kívül is lehessen izgalmas témákkal foglalkozni. Az első évem hibrid, majd teljesen online formában telt, nem igazán sikerült egymást megismerni még a kialakított csoportokon, tankörökön belül sem, ezért elég gyorsan vált a szakkolihoz való csatlakozás többé puszta tanulmányi lehetőségnél, a felvétel gondolata már egy összetartó közösséget is ígért. Nagyon örülök neki, hogy bekerültem és kifejezetten várom a különböző előadásokat, foglalkozásokat és közös programokat. Bár másodéves vagyok, nincs konkrét irány, ami jobban érdekelne a többinél, egyelőre minden tanult anyagban találtam érdekeset, és remélem a Bibóban rátalálok majd az igazán hozzám illő szakmai jövőképre.

Amikor épp nem az egyetemen vagyok vagy tanulok, szeretem a kezeimet elfoglalni rajzolással, festéssel, kötéssel, varrással, hímzéssel, mostanában pedig horgolni kezdtem tanulni, szóval bármi olyan dologgal, ami kicsit kikapcsolja az agyamat. Ha az időm engedi, történelmi szablyavívásra járok. Szeretem a zenét és a filmeket is, de ha egyszer elkezdek sorozatot nézni, addig nincs megállás, amíg az egészet nem láttam.

Hanzik Bence vagyok, elsőéves jogászhallgató. Hosszú ideje tudtam, hogy az ELTE jogi karán szeretnék tanulni, ez azonban még egy céllal kiegészült, amikor az orientációs napok során hallottam a Bibó szakkollégiumról. Mindig is szerettem az elvártnál többet teljesíteni, nem csak a kötelezőt letudni. Kiváló lehetőségnek találtam a szakkollégiumot arra, hogy szakmai téren többlet ismeretekre és tapasztalatokra tegyek szert, továbbá hogy egy összetartó közösség részese lehessek.

Még kevés területével ismerkedtem meg csak a jognak, és alig várom, hogy többet megismerjek, azonban egyelőre az alkotmányjog bizonyult a legérdekesebbnek számomra.

Szabadidőmben sokat foglalkozok a politikával, politikai kibeszélők hallgatásával, emellett sok időt szentelek választott sportomnak, a történelmi kardvívásnak. Szeretek időt tölteni a különböző közösségeimmel, videójátékozni, időnként rövidebb prózákat írni vagy csak utánanézni egy-egy témának, ami felkeltette az érdeklődésemet.

Herke Miklós Loránd vagyok, elsőéves joghallgató.
Fontosnak tartom, hogy minél többet hozzak ki egyetemi éveimből, mind a tanulás, mind pedig tudományos és különféle közösségi tevékenységek terén. Mindezek mellett mindig is egy olyan összetartó, szakmai és baráti közösséghez szerettem volna csatlakozni, mint amilyen a Bibóé.

Számos terület érdekel, az alkotmányjogtól kezdve a polgári jogig; nagy örömmel tölt el, hogy egy olyan közösségben orientálódhatok, és mélyíthetem el a tudásom, amelyben támaszra lelhetek, hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel vagyok körülvéve és segítségért is bátran folyamodhatok. Lévén, hogy még csak elsőéves vagyok, fontos számomra, 
hogy megtaláljam a jogon belül azt a szakterületet, ami igazán érdekel, erre pedig az előadásokon és szemináriumokon túlmutató foglalkozások kiváló lehetőséget biztosítanak.

Örömmel tölt el, hogy a Bibó közösségéhez tartozhatok, és bízom abban, 
hogy a szakkollégiumi életnek aktív tagja lehetek.

Rádler Blanka Tara vagyok, elsőéves joghallgató. 

Az egyik fő oka annak, hogy a jogi egyetemre jelentkeztem az, hogy az életem során olyan helyzetbe szeretnék kerülni, hogy képes legyek más embereken érdemben segíteni. Úgy éreztem, ehhez a megfelelő eszközöket az én képességeimmel itt fogom megkapni és ehhez a Bibó is hozzá tud segíteni. 

Volt egy elképzelésem arról, hogy milyen lehet bibósnak lenni, de a felvételi eljárás során tapasztaltak felülmúlták ezeket az elképzeléseket is. A kollégiumban képviselt értékek, mint a nyitottság, kíváncsiság és barátság mind csak még jobban meggyőztek arról, hogy én is ehhez az összetartó közösséghez szeretnék tartozni. 

Szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal töltöm, szeretek utazni és úgy tenni, mintha egy pár napig én is helyi lennék. Szeretek színházba járni és jó filmeket nézni. Az egyik kedvenc filmem a Blues Brothers. 

Sallér Eszter vagyok, másodéves joghallgató.

Talán az egyetemi ritmus felvételének a kihívásai, talán az elmúlt pár évet meghatározó helyzet miatt, de csak a negyedik szemeszterre fogalmazódott meg bennem igazán, hogy mindenképpen szeretnék a bibós csapat tagjává válni. Milyen jó döntés volt!

Az első perctől megtapasztalhattam a közösséget jellemző támogatást, összetartást, kölcsönös motivációt, és mindezek mellett persze a méltán hírhedt szakmai odaadást is. Úgy érzem, ennek a mérföldkőnek az átlépésével vált teljessé a kép, s a Bibó pótolja mindazt, amit az egyetem önmagában képtelen – így aztán rendkívül hálás vagyok, hogy bekerülhettem.

Szabadidőmben imádok bármilyen kreatív munkát végezni, legyen szó festésről vagy írásról, és ha tehetném, napjában kétszer járnék színházba. Ha pedig szeretnék kicsit kiszakadni a mindennapok valóságából, akkor zenélek, futni járok vagy csak hazamegyek a családomhoz nagyokat beszélgetni.

Szirányi Péter vagyok, elsőéves joghallgató. Már a gimnáziumi évem alatt hallottam a Bibóról, az első félévben pedig annyi mindent tudtam meg a szakkollégiumok előnyeiről, hogy úgy döntöttem, jelentkezem egybe. Több kollégiumot is megnéztem, de a Bibó volt az első hely, ahol úgy éreztem, jó lenne ide, ehhez a közösséghez tartozni, így nagy álmom vált valóra azzal, hogy felvételt nyertem.

Elsősként még nem igazán tudom, mi lesz az én irányom a jog világán belül, de nagyon motivált vagyok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, így akármi is lesz az utam, biztos vagyok benne, hogy nagy segítséget kapok hozzá a Bibótól.

Szabadidőmben szeretek olvasni, minél több közösségi eseményen részt venni, valamint bármikor kapható vagyok egy tartalmas beszélgetésre vagy vitára.