Interjú-sorozatunk következő alanya Dr. Franczel Richárd, egyetemi tanársegéd, stratégiai elemzésért felelős helyettes államtitkár, akivel többek között a Bibóban legendássá vált intézménylátogatásos kurzusának élményeiről, illetve a minisztériumi és oktatói munka összehangolásának nehézségeiről beszélgettünk.
Vincze Balázs: Hogyan jutottál a középiskola elvégzését követően arra az elhatározásra, hogy politológiát és jogot szeretnél hallgatni az ELTE ÁJK-n?
Franczel Richárd: 2003-ban kerültem be egyetemünk közösségébe, így lassan húsz éve áll fenn ez a stabil együttműködés az egyetem és köztem, s bár oktatóként és kutatóként más intézményekkel is kapcsolatban vagyok, az ELTE áll hozzám a legközelebb, ezt tekintem alma materemnek. Már általános iskolás koromban is alapvetően az újságírás iránt érdeklődtem, az iskolai lapokban először diákújságíróként, majd főszerkesztőként tevékenykedtem. Még 18 éves korom előtt gyakornokként lehetőséget kaptam bekapcsolódni a Kelet-Magyarország elnevezésű megyei napilap munkájába, ahol társadalmi, szociális és kulturális vonatkozású témákkal foglalkoztam, illetve megismerhettem a belpolitikai rovatot is. Ezek után egyértelmű volt számomra, hogy a közélet irányába fogok elindulni. Még az egyetem előtt jelentkeztem a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által működtetett Bálint György Újságíró Akadémiára, amelynek keretében rádiónál, televíziónál, többek között az esti híradóban hírolvasóként, tudósítóként is dolgoztam, illetve az egyik akkori országos televíziónál – egy pszichológus felkérésére, vele közösen – pszichológiai tárgyú műsort is vezettem. Ez egy hihetetlenül magával ragadó időszak volt számomra. Az újságíró akadémián ismerkedtem meg a politológia és jog világával is, ezt követően jelentkeztem az ELTE jogi karára. A fentieken kívül gyermekkorom meghatározó emléke, hogy a rendszerváltozás idején, amikor én hat-hét éves voltam, szüleim aktívan figyelték és kommentálták a politikai eseményeket, ami nagy hatással volt rám, s felkeltette érdeklődésemet a politika világa iránt. Az első, demokratikus választások után hatalomra került Antall-kormányt nagyon éles szemekkel figyelte, elemezte, kritizálta a közvélemény, s ekkor engem a kritikák célpontja, a politikai vezetés kezdett el érdekelni, kiváltképpen a miniszterelnök, Antall József személyisége volt rám nagy hatással. Kíváncsivá tett, hogy miként működik egy politikai vezető, hogyan állja a sarat, miként lehet bírni azt a nyomást, ami rájuk nehezedik. Antall József vonatkozásában különösen megfogott a higgadt, megfontolt és mindenekelőtt mérsékelt politikai stílus, az a politikai intelligencia, amivel rendelkezett. Később a miniszterelnök személyes sorsán keresztül a betegség és politika összefüggése is érdekelni kezdett. Mindez elvezetett oda, hogy az egyetemen Bihari Mihály Professzor úr konzulensi segítsége mellett Antall József személyiségéről írtam első évfolyamdolgozatomat is.
Az egyetem elvégzését követően hogyan sodort az élet a Miniszterelnökséghez?
A Miniszterelnökségre kerülésem szorosan összefügg az egyetemi útkeresésemmel. Amikor az egyetemi évek elején még azt sem tudtam, mit jelent az a szó, hogy PhD, Bihari Professzor úr máris kijelölte a tudományos utat számomra. Már az első találkozásunk alkalmával felvázolta, hogy milyen lépcsőfokokon keresztül kell haladjak. Ekkor szó esett az első, majd a második évfolyamdolgozatomról, aztán a mesterképzés végén írandó szakdolgozatomról és a lehetséges doktori kutatásom témájáról is. Ez nagyon inspirált, úgy éreztem, hogy el kell indulnom a kijelölt úton, amelyet végül teljesítettem is. Ez vezetett el oda, hogy ösztöndíjasként sikerült bekerülnöm a Politikatudományi Doktori Iskolába. Ekkor kezdtem el oktatással foglalkozni, így idestova tizenkét éve megszakítás nélkül tanítok az ELTE ÁJK-n. A Doktori Iskola mellett párhuzamosan elkezdtem a jogi képzést is, 2012-ben szereztem jogi diplomát az ELTE ÁJK-n, majd ezt követően kezdtem meg a jogtudományi doktori képzést is az ELTE Jogtudományi Doktori Iskolában. A kutatási témám a miniszterelnöki intézmény, így kézenfekvő volt számomra, hogy lehetőség szerint főállású munkám során is ezzel a területtel foglalkozzak. A jogi diploma megszerzését követően így fogadtam el a közszolgálati munkára irányuló felkérést. 2012 nyarától kezdődően dolgozom a Miniszterelnökségen, először jogi és stratégiai referens, majd a Stratégiai Főosztály főosztályvezető-helyettese, 2018-tól pedig állami vezető, stratégiai elemzésért felelős helyettes államtitkár minőségben. Ez nyilvánvalóan átrajzolta az egyetemmel való kapcsolódási pontjaimat. Ugyanakkor közszolgaként továbbra is fontos tartalmi töltekezést jelent számomra az egyetemi munka, s ez fordítva is igaz, egyetemi tanársegédként is hasznos gyakorlati tapasztalatokkal szolgál számomra a közigazgatás világa. A kettő tehát kölcsönösen kiegészíti egymást. Sokan kérdezik, hogy miért csinálom együtt a kettőt, hogyan bírom. Nem egyszerű, sok lemondással jár, de nehezen tudom elképzelni magam az egyetem világa nélkül.
Hogyan lehetséges a minisztériumi munkát az egyetemi oktatással összeegyeztetni?
A nehézséget az jelenti, hogy a közigazgatás olyan területén dolgozom, ami nem a klasszikus közszolgálat, hanem az ún. politikai közigazgatás világa. A minisztériumok felső vezetésének világához kapcsolódó szolgálati munka sajátos jellemzőkkel bír, hektikus, vagyis kevéssé tervezhető és nagy leterheltséggel jár, ami sokszor nehezen összeegyeztethető egy klasszikus egyetemi működéssel. Egy szakmai vezetőnek különösen tudnia kell alkalmazkodni a mindenkori felettes politikai vezetőhöz, nagy figyelmet kell fordítania arra, hogy az ő időbeosztáshoz igazodva, megfelelő minőségű szakmai támogatást tudjon nyújtani számára. Egy ilyen közegben a szolgálat nem érhet véget a normál munkaidő után, így az egyetemi felkészülés sokszor éjszakába nyúlik, amikor már elcsendesedik a közigazgatás. Az egyetemi oktatás során egy előadás, egy szemináriumi óra megtartása – akár csak egy színész esetében – csak az elvégzett munka nyilvános bemutatása, az azt megelőző „próbafolyamat” alapos felkészülést, az adott szakmai kérdésekben történő elmélyülést igényel. Ráadásul az én témám egy folyamatosan változó, bővülő szakterület, eleve nem tudom megtartani az óráimat, ha előtte nem járok utána az aktuális fejleményeknek. Ahhoz, hogy pontos ismereteket tudják átadni, maximálisan tisztában kell lennem az európai és a magyar kormányzati rendszerekben bekövetkező aktuális változásokkal. A hallgatók pedig nagyon érdeklődőek, sokszor apró részletekre is kíváncsiak. Ez örömteli kihívást jelent számomra, a minél alaposabb felkészülésre ösztönöz.
Térjünk át egy kicsit a Bibóra! Hogyan kerültél kapcsolatba a szakkollégiummal?
Kukorelli István Professzor úr meghívására 2015-ben kezdtem el oktatni a szakkollégiumban a „Magyarország alkotmányos intézményei – intézménylátogatás” címet viselő kurzust. Ez a felkérés hatalmas megtiszteltetést jelentett számomra, különösen a felkérő személye miatt. Őszintén mondhatom, az egyetemen eltöltött, lassan már húsz éves időszakom alatt a legnagyobb hatást Kukorelli Professzor úr gyakorolta rám. Világlátása, szemléletmódja, stílusa és viselkedése etalon számomra. Személyiségében leginkább a mérsékelt hozzáállása fogott meg. A mai rohanó, civakodó közéleti világban példaképként áll mindannyiunk előtt egy olyan személyiség, aki körül nincsen semmilyen indulatosság, akinek minden tette, gesztusa szeretetből és megértésből fakad, s mindez kifinomult méltósággal és magasan intelligens humorral egészül ki. Nem találkoztam még olyan emberrel az egyetemen, aki ne szeretné Kukorelli Istvánt. Ez a személyiség óriási hatással volt rám, ezért tudatosan is kértem Professzor úr szakmai segítségét a jogász képzésen írt szakdolgozatom elkészítésében, majd – javaslatára – a jogtudományi doktori kutatásom témavezetőjeként. Örömmel tekintem őt mentoromnak, példaképemnek. Nemcsak egyetemi hallgatóként, hanem oktatóként és kutatóként is szeretettel támogatta elképzeléseimet. Felkérése alapján indult el a híressé vált kurzus, amit egy ideig közösen is vittünk, egy-egy találkozóra el is kísért minket. Kukorelli Professzor úr volt tehát az, aki bevezetett engem a szakkollégium világába, ami azért is volt nagy öröm számomra, mert korábban nem voltam szakkollégista. Lelkesített és inspirált, hogy egy olyan közösségnek bizonyíthatok, amely befogadott és szeretettel viszonyul hozzám.
Végül nem is akárhogyan bizonyítottál, a kurzus 4 féléven keresztül tartott, hosszú időre beszédtémát szolgáltatva a szakkollégisták között. Olvasóinknak elmesélnéd, hogy miként zajlottak ezek az órák?
Magyarország alkotmányos intézményeivel foglalkozó „intézménylátogatásos” kurzusnak az volt a célja, hogy ne csak általános látogatásokat szervezzünk, hanem az adott intézményt, az azt vezető személyt és gondolkodását a lehető legjobban ismerjék meg a hallgatók. A kurzus úgy nézett ki, hogy minden héten volt egy felkészítő óra, ahol interaktív előadásokat tartottam, a szakkollégisták folyamatosan feladatokat kaptak: vitaszituációkban álláspontok mellett kellett érvelniük az adott intézményekhez kapcsolódóan, amit kiegészítettek az intézményekbe szervezett látogatások. Ismeretátadó, vitakészséget, beszédkészséget, előadói készséget és íráskészséget is fejlesztő óra volt, ezért nagyon sokféleképpen hatott a szakkollégistákra.Rendkívül foglalkoztatta a kurzus a szakkollégistákat és engem is, egyszer összeszámoltuk, hogy a megannyi telefonos és személyes előzetes egyeztetésen túl, fél-egy év alatt ezernél is több levelet írtam a látogatások megszervezése érdekében, a szakkollégisták pedig félévenként több tíz órát töltöttek el a felkészítésen és a látogatásokon. Mind a szakkollégistáknak, mind nekem is nagy élményt jelentett, hogy a szokásos, rutinszerű egyetemi feladataink mellett egyszer csak azt vettük észre, hogy órákon át beszélgetünk a miniszterelnökkel a kormányülés helyszínén, vagy éppen a köztársasági elnökkel diskurálunk a Sándor Palota tükörtermében. E látogatások előnye a szűkkörűségben rejlett, hiszen csak tíz-tizenöt szakkollégista vett részt rajtuk. Így új dimenzió nyílt meg számunkra, teljesen más, mintha egy nagyobb létszámú közegben zajlottak volna. További faktor volt, hogy az adott intézmény vezetői a jószándékot és a felkészültséget látták a szakkollégistákon, és ez fordítva is igaz volt. A hallgatók az intézményt alapvetően politikai véleményüktől és az adott szereplő politikai világlátásától függetlenül is értékelhették, amit a szereplők is éreztek, így az egy-másfél órára tervezett látogatások sokszor két-három órán át is eltartottak. Gyakorlatilag szinte mindenhol jártunk: köztársasági elnök, miniszterelnök, házelnök, miniszterek, AB elnöke, Kúria elnöke, Legfőbb ügyész, MNB elnöke, ÁSZ elnöke, Költségvetési Tanács elnöke, Nemzeti Választási Iroda elnöke, kormánypárti és ellenzéki polgármesterek, és még sorolhatnám.Arra kifejezetten nagy hangsúlyt helyeztem, hogy akármennyire is politikailag motivált szereplővel találkozunk, soha ne politikai síkon történjen a beszélgetés. Ez kivétel nélkül sikerült is. A szakkollégisták pedig mindig tisztelettel fordultak az intézményvezetőkhöz, intelligensen és visszafogottan kritikusak voltak.
Mi volt a kurzus számodra legemlékezetesebb pillanata?
A legemlékezetesebb intézménylátogatás nem is egy látogatás, hanem gyakorlatilag egy kirándulás volt, amire az egyik polgármester, Bóka István hívta meg a kurzus tagjait. Már az ötlet felmerülése is egyedi volt: a Bibóhoz szintén kötődő miniszterelnök a vele folytatott beszélgetésünk során javasolta, hogy keressük fel Balatonfüred szakkollégistából lett polgármesterét. Több felmerülő időpont sikertelen kijelölése után Polgármester úr „kárpótlásként” egy hétvégi kirándulás keretében történő vendéglátást ajánlott fel számunkra. Ez pezsgőzéssel egybekötött balatoni hajókázást, múzeumok látogatását és szakmai vacsorát is magában foglalt.
Ekkor éreztem, hogy ez már tényleg több mint egy szakkollégiumi kurzus, inkább egyfajta klub, ahová jó tartozni.
Mindenkinek nagy élményt jelentett ez a rendhagyó látogatás, hiszen a szakmai beszélgetésen túli kulturális és szabadidős programok felejthetetlenné tették a látogatást. Mivel erre a programra az első év zárásaként került sor, egy kicsit aggódtam is, hogy vajon miként lehet majd ezt túlszárnyalni a következő tanévben.
Hogyan zajlott a felkészülés egy-egy beszélgetésre?
Ahhoz, hogy egy intézmény vezetőjével találkozzunk, és magas szintű beszélgetés tudjunk folytatni vele, sokat kellett készülni. Ráadásul egy idő után a felkészítő órákra egyetemi oktatókat, szakértőket is meghívtunk, hogy segítsék a felkészülésünket. Azért az nagyszerű dolog, ha például az egykoron szintén bibós Áder János köztársasági elnökkel történő találkozóra Sólyom László volt köztársasági elnök személyes segítségével készülhet fel egy szakkollégista. Hasonlóan alapos segítséget kaptunk a hallgatók körében méltán népszerű Hack Péter Tanszékvezető úrtól is, aki a Polt Péter legfőbb ügyésszel történő beszélgetésre történő felkészülésben működött közre. Néha olyan előadókat is meghívtunk az órákra, akik nem egy-egy intézménylátogatásra készítettek fel bennünket, hanem inkább egyedi és érdekes kutatási eredményeikről beszéltek. Nagy Marianna Tanszékvezető Asszony agykutatásról, annak jogi vetületeiről tartott előadása különösen nagy hatást gyakorolt ránk. Ekkor már azt éreztem, hogy teljesen interdiszciplináris, több tudományterületet is érintő kurzust hoztunk létre. Nagy hangsúlyt helyeztünk arra is, hogy előre átgondoljuk és megbeszéljük a szóba jöhető kérdéseket. A szakkollégisták alaposan kimunkált, összetett kérdésekkel is készültek, és az időtényezőre is tekintettel azt is átgondoltuk, hogy milyen sorrendben tegyük majd fel őket. Szerintem pontosan ezért lett ez a kurzus még a legfelsőbb vezetők között is beszédtéma, mert kifejezetten tetszett az előadóknak, hogy konkrét, szakmailag mélyebb kérdéseket is megválaszolhattak. Egy idő után azt érzékeltem, hogy már nem a szakkollégisták, hanem talán az előadók izgultak jobban, hogy vajon minden szakmai kérdésre kielégítően tudnak-e majd válaszolni. Gyakran tapasztaltam, hogy az első néhány, szakmailag alapos kérdés feltevése után megváltozott az előadók testtartása, hiszen olyan kérdéseket kaptak, amelyeken maguk is tényleg elgondolkodtak, így azokra nem rutinszerű válaszokat adtak.
Az egyetemi órák és a bibós kurzusok között milyen különbségeket tapasztaltál?
A legfontosabb különbség a kötelezettség hiányában ragadható meg: a szakkollégisták nem kötelességből teljesítették a kurzust, hanem úgy éreztem, maximálisan tisztában vannak azzal, hogy ez a saját fejlődésük szempontjából fontos lehetőség. Ezt tapasztaltam akkor is, amikor például arról vitáztunk: objektíve lehet-e alkotmányellenes egy alkotmánymódosítás. A szakkollégisták olyan mélyen beleásták magukat ebbe a témába, hogy érveléseikből oktatóként is sokat lehetett tanulni. Emellett az órákon tapasztalható felszabadultságot emelném ki: nem a hagyományos egyetemi, hanem a szabad műhelymunka hangulata jellemezte az egyes felkészítő órákat. Mivel általában 10-15 fő vett részt a kurzuson, az volt a cél, hogy a szakkollégisták minél inkább aktív alakítói és résztvevői legyenek az óráknak, ne csak „elszenvedjék” azokat. Igyekeztem ehhez a lehető legnagyobb szabadságot biztosítani: közösen beszéltük meg, hogy mi legyen a tananyag, hová, mely intézményekbe menjünk, miket kérdezzünk, hogyan dolgozzuk fel a témákat. Az egyetemi órákhoz képest abban is más volt ez a kurzus, hogy a szakkollégisták itt szabadabban megélhették, kifejthették saját politikai véleményüket, meglátásaikat, hiszen tudták: sem részemről, sem a hallgatótársak részéről semmilyen hátrány nem fogja érni őket emiatt. Talán ennek is köszönhető, hogy saját politikai világlátásukat külön tudták választani magától az élménytől, amit egy-egy intézménylátogatás során szereztek. A tisztelet és kritika együtt jelent meg, ezáltal jobban megértették az adott közjogi funkciók és intézmények működését. A kurzus és az órák speciális kivitelezésében nagy szerepet játszott az is, hogy a szakkollégium korábbi igazgatója, Milánkovich András teljes szabadságot biztosított számomra a rendhagyó kurzus-sorozat megszervezésében. Sokat jelentett, hogy a szakkollégium igazgatója nagy figyelmet fordított a kurzusra, és lelkesen támogatta a látogatások szervezését, sőt, egy-egy alkalommal el is kísért bennünket.
Milyen élmény volt ehhez képest a Bibó politológia műhelyének műhelyvezetői tisztségének betöltése?
Talán ennek a kurzusnak a sikere okán is kaptam a felkérést, hogy legyek a Politikatudományi műhely egyik műhelyvezetője. Arató Krisztina Intézetigazgató Asszony és Mándi Tibor Tanár úr mellett nyertem betekintést a műhely életébe, ahol hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem: itt a szakkollégium világának és a szakkollégistáknak egy másik oldalát ismerhettem meg. Beleláthattam, miként dől el, hogy milyen kurzus indul, a szakkollégistáknak milyen kötelezettségeket kell teljesíteniük, az elvégzett munkájukat hogyan értékelik az oktatók. Voltaképpen ennek köszönhetően ismertem meg teljes egészében a szakkollégium életét, amihez az is hozzájárult, hogy közben több alkalommal részt vettem a felvételiztetés folyamatában, illetve bírálóként egy-egy bibós szakmai napon is közreműködtem. A legnagyobb elismerést jelentette számomra, hogy a Bibó közössége megtisztelt a Harkály-díjjal, ami megkoronázta a kurzust, a műhelyvezetői tevékenységemet és a Bibóval való kapcsolatomat. Leterheltségem miatt az utóbbi időben sajnos kicsit háttérbe szorult a szakkollégiummal való együttműködésem, de remélem, hogy a jövőben – akár a kurzus újbóli elindításával, akár más szakmai tevékenység révén – ismét együttműködhetünk.