Közösségiség

A Bibó István Szakkollégium három pillére közül a közösségiség az, amiért igazán eredményes minden szakkollégiumi rendezvény. A Szakkollégium hallgatói dinamikus közösségi programokat szerveznek és látogatnak egész évben.

Kultest és Zene

A szakkollégisták saját produkcióikkal, alkotásaikkal tisztelegnek a művészetek minden fajtája előtt: felolvasással, szavalással, énekkel, hangszeres zenével szórakoztatják egymást.

Filmklub

A filmklubban rendszeresen változatos és érdekes filmek kerülnek vetítésre.

Közös Reggeli

A kollégiumi élet egyik meghatározó fóruma a Közös Reggeli, Ilyenkor a kollégisták korán reggel a klubhelyiségben egy hatalmas asztal körül közösen fogyasztják el reggelijüket. Mindeközben újságokat olvasnak, megvitatják a napi híreket és a Szakkollégium aktuális ügyeit.

Ünnepek

Az adventi ünneplésben és Mikulás-napi ajándékozás örömében is minden évben osztoznak a bibós hallgatók.

Húsvétkor a Fővárosi Önkormányzat Cseppkő utcai Gyermekotthona 6-8 éves kis növendékeivel a Szakkollégium udvarában csokoládétojásokat keresünk, játszunk.

Sport

A bibós bulik és felvételi táborok mellett rendszeres időközönként szervezünk más szakkollégiumokkal közös sportalkalmakat. A Sportnapon a meghívott Szakkollégiumok csapataival mérik össze tudásukat a bibósok. Idén Athletic Bibó néven saját csapatot indítottunk az ÁJK-s jogász  focibajnokságban.

Hálaadás- év végi kerti rendezvény

Minden év végén megrendezésre kerül a bibós Hálaadás, amelynek alkalmával egyetemi és szakkollégiumi tanárainknak mondunk köszönetet támogatásukért. Rendszerint ezen az eseményen kerül sor a Bibós István Szakkollégium Harkály Díjának átadására is.